A fertőtlenítő spray vagy fertőtlenítő folyadék és mindenféle fertőtlenítő a modern élethez szinte nélkülözhetetlennek tűnik. Ha már ennyire ragaszkodunk hozzá, a kemikáliák helyett célszerű természetes összetevőkből elkészíteni. Ez a recept hihetetlenül egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és sok mindenre használható.
A kézfertőtlenítés persze jól jön, ha hosszabb időn keresztül sincs lehetőségünk kezet mosni, például kirándulás alkalmával. Ugyanakkor kétségbe vonhatatlan tény, hogy évezredeken keresztül képes volt fennmaradni az emberi faj mindenféle fertőtlenítőszerek (és sokszor kézmosás és alapvető higiéniás szabályok betartása) nélkül is.
A kisebb mennyiségű kosz, baktérium és egyebek inkább barátnak, mint ellenségnek tekinthetők, hiszen folyamatosan edzik az immunrendszert. Éppen ezért a kisgyerekeknek sem lesz semmi bajuk, ha nem mossuk fel naponta háromszor hypós vízzel a lakást, nem mosunk le minden porszemet a kezükről, és nem lépünk közbe minden alkalommal, ha a homoktól „piszkos” kezüket a szájukba készülnek venni. Sőt, valójában ezekkel az „óvintézkedésekkel” sokkal többet ártunk, mint használunk.
Figyeljük csak meg, hogy egyre több és több bőr- és akár az egész testet is érintő fertőzéssel kell megbirkóznunk a legkorszerűbb fertőtlenítési eljárások mellett is. Ennek oka pedig egyszerű, minél kevesebb fertőző faktorral kell szembenéznünk, annál jobban eltunyul az immunrendszerünk, s minél gyengébbé válik az immunrendszerünk, annál könnyebben támad bármi, amit nem sikerült a fertőtlenítéssel maradéktalanul elpusztítani.
Grapefruitmag kivonat
A házi fertőtlenítő spray vagy folyadék hatóanyaga a grapefruitmag kivonat.
A grapefruitmag kivonat vagy grapefruitmag csepp baktérium-, vírus- és gombaölő hatású, teljesen természetes alapú, mikrobaellenes készítmény, bármelyik bioboltban beszerezhető és a legtöbb patika is árusítja.
Egyes panaszok esetén töményen is alkalmazható, jellemzően közvetlenül a pattanásokra, herpeszre, illetve közvetlenül a gombás körömre. Egyéb esetekben szükséges kisebb-nagyobb mértékben felhígítani. Nyálkahártyákra és sebekre csak erősen hígított formában alkalmazható, mert tömény formában égő, csípő érzést hagy maga után, helyi irritációt és bőrgyulladást idézhet elő.
- Ecsetelhetünk vele pattanásokat vagy használhatjuk arclemosóként zsíros, pattanásos, tisztátalan bőrre.
- Kezelhetünk vele herpeszt és fertőtleníthetünk kisebb sérüléseket.
- Fogínygyulladás, illetve torokgyulladás esetén öblögetőként vagy gargarizálóként alkalmazhatjuk.
- A korpás fejbőrt is kezelhetjük vele.
- Gombás fertőzések megelőzésére és kezelésére is alkalmazható, akár intim lemosóként is.
- Bőrirritáció esetén is bevethetjük.
Fertőtlenítő spray grapefruitmag kivonattal
A felhasználás formájától függően érdemes spriccelős vagy normál üvegcsébe tölteni. A kisebb üvegcséket könnyen magunkkal is vihetjük bárhova hátizsákban, ridikülben.
Fertőtlenítő spray hozzávalói
egy kisebb üvegcse (csavaros tetővel vagy spray fejjel)
0,5 dl desztillált víz (esetleg forralt, majd lehűtött csapvíz)
20-30 csepp grapefruitmag-kivonat
Fertőtlenítő spray elkészítése
Az elkészítés nagyon egyszerű, a vízbe csepegtetjük a grapefruitmag-kivonatot, összerázzuk, majd üvegekbe töltjük.
Antimikrobás hatása miatt nincs szükség semmilyen tartósításra, akár egy évig is bátran tárolhatjuk, ha nem nyúlunk bele kézzel.
Ez a hígítási arány az érzékeny nyálkahártyák számára is megfelelő, például a nemi szervek gombás fertőzéseinek megelőzésére, illetve kezelésére is nagy hatásfokkal alkalmazható. Egyéb célokra készülhet nagyobb töménységű spray is.
Végezzünk bőrpróbát, ha az alkalmazás során mégis irritáció lépne fel, tiszta vízzel alaposan mossuk le az érintett testrészt.
Fertőtlenítő spray alkalmazása
Kézfertőtlenítéshez fújjunk vagy öntsünk a tenyerünkbe egy kevés folyadékot, majd kenjük szét a kézfejünkön.
Az intim testrészek fertőzéseinek megelőzésére vagy kezelésére itassunk át egy kozmetikai korongot a folyadékkal és töröljük át az érintett területet naponta háromszor.
A korpás fejbőrt kenjük be naponta a folyadékkal.
A gombás bőrfelületeket, a kisebb bőrsérüléseket vagy az irritált bőrfelületeket fújjuk be a spray-vel, akár naponta többször is.
Fogínygyulladás, torokgyulladás esetén öblögessünk, illetve gargarizáljunk a folyadékkal naponta többször, majd köpjük ki.
Fertőtlenítő spray a háztartásban
A lakásban a különféle mosható felületek vegyszerek nélküli fertőtlenítésére is használhatjuk a hígított grépfrútmagcseppet a konyhában és a fürdőszobában egyaránt.
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik az orvosi diagnózist és nem minősülnek kezelési tervnek vagy javaslatnak!