Kávéimádóként lehet csökkenteni a bevitt koffein mennyiségét? Ráadásul egy egészséges és finom kávéhelyettesítővel? A maca latte nem jelent lemondást, mert az íze pont olyan vagy még finomabb is, mint egy igazi latténak.
Alapvetően a kávé is gyógynövény, a gyógynövények minden előnyével (az egészségünkre gyakorolt pozitív hatásokkal) és hátrányával (mellékhatásokkal) együtt. Napi egy-két csésze kávé fogyasztása akár még egészséges is lehet, ám a kávéra érzékenyebben is reagálhat a szervezetünk, ami többek között szívdobogásérzésben, szédülésben, megemelkedett vérnyomásban is megnyilvánulhat.
A maca javítja a fizikai erőnlétet és a memóriát, ásványi anyagokkal és vitaminokkal látja el a szervezetet, így akár át is veheti a kávé frissítő hatását A fahéj és a kakaó pedig segít a vércukorszint stabilizálásában. Így a délutáni latte vagy más kávéféleség teljes egészében kiváltható a maca lattéval, ami csökkenti a délutáni falásrohamokat, és az éjszakai alvásra sem lesz negatív hatással.
Ez is érdekelhet: Maca hatásai és mellékhatásai
1. Maca latte tejjel és csokoládéval
• 1 ek. macapor
• 1/3 csésze tej
• 2/3 csésze víz
• őrölt fahéj (ízlés szerint)
• stevia vagy más édesítő (ízlés szerint)
• 1-2 kocka keserű csokoládé (ízlés és a kockák mérete szerint)
- Felforrósítjuk a tejet a vízzel.
- A csokoládét leszereljük vagy apróbb darabokra tördeljük, majd összekeverjük a macával és a fahéjjal.
- Egy kevés forró tejes vizet öntünk a macás keverékre, simára keverjük, felöntjük a többi tejes vízzel is, és habosra mixeljük.
2. Reggeli maca latte
• 1 csésze mandulatej
• 1 ek. macapor
• 1 tk. őrölt fahéj
• 1 tk. vaníliakivonat
• 2 tk. kókuszolaj (elhagyható)
• néhány szem kakaóbab vagy 1 mk. kakaópor
• 1 csipet só
• stevia vagy édesítő (ízlés szerint)
- Felforrósítjuk a mandulatejet.
- Közben összevegyítjük a többi hozzávalót, majd mindent egy mixerbe teszünk, és először kevés mandulatejjel simára keverjük, majd a maradék tejet hozzáöntve habosra mixeljük.
3. Maca latte fahéjjal és kókusztejjel
• 1 ek. macapor
• 3 dl kókusztej
• 1 mk. őrölt fahéj (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb is)
• stevia vagy más édesítő, akár méz is lehet (ízlés szerint)
- A kókusztejet felforrósítjuk.
- Közben a többi hozzávalót összevegyítjük. A porokhoz kevés forró tejet adunk, simára keverjük, majd hozzáadjuk a többi tejet is, és egy turmixgép, merülőmixer vagy akár kézi kávéhabosító segítségével alaposan elkeverjük.
4. Kávés shake macával
Ez a recept kevés kávét is tartalmaz, ami elhagyható vagy kakaóporral helyettesíthető.
• 1 tk. instant kávé
• 1 ek. macapor
• 3 dl tej
• stevia vagy más édesítő (ízlés szerint)
• őrölt fahéj (ízlés szerint)
• őrölt kardamom (ízlés szerint)
• keserű kakaópor (ízlés szerint, elhagyható)
• jég (elhagyható)
- Tegyük a jeget és a tej felét egy turmixgépbe, turmixoljuk össze alaposan.
- Majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és a maradék tejet is. Mixeljük össze alaposan.
5. Maca frappuccino
Ez is kávés recept, a kávé kakaóporral helyettesíthető.
• 1 csésze mandulatej
• 1 ek. macapor
• 1 tk. instant kávé
• egy gombóc vaníliafagylalt (vagy néhány jégkocka)
• stevia vagy más édesítő (ízlés szerint)
- Tegyünk mindent egy turmixgépbe a mandulatej felével, és keverjük simára.
- Adjuk hozzá a maradék mandulatejet is, és mixeljük habosra.
+1 Egy csésze fekete helyett
A macapor forró vízzel elkeverve akár egy csésze feketét is helyettesíthet. Ehhez 1 evőkanálnyi macaport felöntünk egy kevés forró vízzel, simára keverjük, majd felöntjük egy csésze forró vízzel, és alaposan elkeverjük. Nincs kávéíze, enyhén kesernyésen édeskés italt kapunk, ami főként akkor jó választás, ha valamilyen ízesített kávét váltanánk ki vele.
Melyiket próbálod ki elsőként?
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is.