A len egész Európában elterjedt, kb. egy méter magasra növő egynyári növény, néha évelőként is előfordul. Gyógyászati szempontból termése, a lenmag hasznosítható. Égszínkék virágú változata a legismertebb, de virága lehet fehér, rózsaszín és lila is. Valószínűleg Elő-Ázsiából származik, ám napjainkban világszerte termesztik. Hazánk is a jelentősebb termesztők közé tartozik, ennek ellenére itthon sem az élelmiszeripari, sem a gyógyászati felhasználása nem túl jelentős.
Egyiptomban már az i.e. 3000-ben termesztették élelmiszerként a lent, majd ezer évvel később kialakult a lenszövés mestersége is. Dioszkuridész görög orvos fekélyek felpuhítására, napégésre, köhögés ellen, hashajtóként és méhgyulladásra ülőfürdőként javasolta. Bingeni Hildegard a vízben főzött magokat a tüdő fájdalmára és égési sebekre javasolta borogatásként.
Székrekedés, hasmenés, emésztőrendszeri fekélyek, hurutok
Nyálkatartalmának köszönhetően székrekedés esetén a béltartalom továbbjutását és kiürülését segíti.
Gyomor- és bélhurut, valamint emésztőrendszeri fekélyek esetén pedig a gyulladt, sebes nyálkahártyát bevonva segíti elő az irritáció csökkentését és ezáltal a gyógyulást. Hasmenés esetén is jól alkalmazható, mivel magába szívja a felesleges folyadékot a bélsárból.
Gyomor- és bélnyálkahártya-gyulladásnál is alkalmazható.
Pikkelysömör, bőrbetegségek, kelések, pattanások
Magas F-vitamin-tartalmát több módon is hasznosíthatjuk. A legkülönfélébb bőrbetegségek, mint pikkelysömör és bőrgyulladás, bőrviszketés, fekély esetén jó hatást fejt ki külsőleges és belsőleges alkalmazás esetén is, mivel ez a vitamin külsőleg és belsőleg is igen jó hatással van a bőrre.
Kelések érlelésére a lenmaglisztből készült pakolás alkalmazható. Pattanásos, aknés, mitesszeres bőr esetén alkalmazható a lenmaglisztből készült pép vagy pl. joghurtba keverve a lisztet, ezt a keveréket pakolásként alkalmazhatjuk.
Koleszterinszint-csökkentő, érelmeszesedés
Az F-vitamin a magban található telítetlen zsírsavakkal (linol és linolénsav) együtt oldja az érfalak lerakódásait és csökkenti a koleszterinszintet, így érrendszeri problémák (érelmeszesedés, trombózisveszély, érfalak meszesedése) esetén mindenképpen érdemes az étrend részévé tenni a lenmagot.
Reuma, ízületi gyulladás
Külsőleg a magolajos bedörzsölés, illetve a lenmaglisztből készült pakolás egyaránt alkalmazható reuma, ízületi gyulladás, zúzódás esetén, hólyag- és vesefájdalmak enyhítésére is.
Lenmag alkalmazása
1-2 ek. magot kb. 6-8 órán keresztül 2 dl hideg vízben áztatunk, s ezt a magokkal együtt megisszuk. Az őrleményt pedig egyszerűen megesszük vagy főzetet is készíthetünk belőle. Ez a mennyiség naponta 2-3 alkalommal fogyasztható. Lenmagkúra esetén fontos a napi legalább 2 liter folyadék fogyasztása!
Nagyon fontos, hogy székrekedés esetén egészben és beáztatva alkalmazandó, míg hasmenés esetén őrölt formában kell elfogyasztani.
Külsőleg 10 dkg lenmaglisztet vagy széttört lenmagot forró vízben áztatunk kb. 10 percig, majd ezt a pépet egy (lehetőleg len vagy pamut) zsákocskában a beteg testrészre helyezzük.
Lenmag mellékhatásai
Krónikus székrekedésnél kerülendő az őrlemény belsőleges alkalmazása, illetve bélelzáródás és nyelőcsőszűkület veszélye vagy fennállása esetén tilos alkalmazni!
Len felhasználása élelmiszerként
A lenmagot egész vagy tört formában használjuk, a lenmagolaj kinyerése után maradt lenmagliszt is felhasználásra kerül. Az olaj gyorsan avasodik.
A lenmag kedvelt a magvas kenyerekben, péksüteményekben, használjuk sós aprósütemények szórásához, de müzlibe keverve is találkozhatunk vele. Zöldségek és húsok panírjába is kerülhet, bár a magas hőmérsékletű hőkezelés roncsolja az értékes F-vitamin-tartalmat.
Len termesztése
A lent a régi vidéki virágoskertekben dísznövényként is ültették, napjainkban is előfordul virágmagkeverékekben. Bár magok kinyerése miatti termesztéséhez igen sok növényre van szükség, díszítőértéke miatt mégis érdemes lent ültetni.
You must be logged in to post a comment.