A prosztata egészségéről manapság sok szó esik, még a televízióadások reklámblokkjainak is elmaradhatatlan része egy-egy ilyen tartalom megjelenése. A gyulladás már egészen fiatal fiúkat és férfiakat is érinthet, míg a jóindulatú megnagyobbodás inkább a kései felnőtt korra jellemző.
A prosztataproblémák közül a dülmirigy megnagyobbodása, illetve gyulladása okozza a legtöbb panaszt. Ezekkel a panaszokkal élete során legalább egyszer szinte minden férfi szemben találja magát. Ezen túlmenően sajnálatos módon a prosztatarák a férfiak daganatos megbetegedései között igen „előkelő” helyen szerepel.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a férfiak általában kevésbé egészségtudatosak, mint a nők, továbbá ódzkodnak az urológiai vizsgálattól is, amely időben segíthetné feltárni a rendellenességeket. Legtöbbször már csak súlyosabb panaszokkal fordulnak orvoshoz.
Fontos megjegyezni, hogy a rosszindulatú és jóindulatú elváltozások közötti különbségtételhez mindenképpen orvosi diagnózisra van szükség.
Persze ezen a téren is a megelőzés a legjobb. Bár mindenki a saját egészségéért felelős elsősorban, és nem kívánnám nőtársaimra hárítani a felelősséget, de mi magunk is sokat tehetünk életünk párja egészségéért azzal, ha rendszeresen megkínáljuk egy csésze teával, vagy beszerzünk számára egy megfelelő készítményt.
Fűrészpálma (Sabal serratula vagy Serenoa repens)
A szabalpálma néven is gyakran emlegetett növény gyógyhatása gyakorlatilag a prosztatapanaszokra korlátozódik, bár az USA déli részén élő indiánok afrodiziákumként is alkalmazták.
A fűrészpálma termésének alkoholos kivonata jótékony hatású a prosztatára, illetve a működését szabályozó mechanizmusokra. Gyulladáscsökkentő és vízhajtó hatása további pozitívumot jelent a dülmirigy esetleges gyulladásának csökkentésében, illetve könnyíti a vizeletkiválasztást, és segíti a vizelet kiürülését
A szabalpálma gyógyszertári készítményként hozzáférhető. A növény termesztése hazai viszonyok között sem lehetetlen, de arra már kisebb az esély, hogy –megfelelő mennyiségű – termést hozzon.
Kisvirágú füzike
Igen elterjedt és közkedvelt gyógynövényünk a prosztatapanaszok megelőzésére, a prosztata egészségének fenntartására. Negyven éves kor fölött minden férfinak el kellene fogyasztania napi egy csésze kisvirágú füzikéből készült teát, de természetesen fiatalabb férfiak is alkalmazhatják.
A prosztatapanaszok esetén csökkenti az éjszakai vizelések számát, így nyugodttá teszi az éjszakát. Segíti a vizeletelválasztást, a vizelet mennyiségének növelését. Mellékhatása nem ismert.
Fűszernövények: zsálya, kakukkfű, szurokfű
E három fűszernövény szintén segít a prosztatapanaszok megelőzésében, illetve kúrájában, gyulladáscsökkentő hatásúak is.
Természetesen teát is készíthetünk ezekből, de a fűszernövények alkalmazása azok számára is megfelelő lehet, akik idegenkednek a teaivástól, hiszen az ételek fűszerezésére is használhatóak. Ízesíthetőek velük a legkülönfélébb ételek (főként a mediterrán konyha ételei), vagy kerülhetnek akár szendvicskrémbe, salátaöntetbe, de sültekhez vagy köretekbe is használhatjuk.
Célszerű minél nagyobb mennyiséget frissen fogyasztani ezekből. Figyeljünk rá, hogy friss vagy szárított formában is inkább a főzés végefelé adjuk az ételekhez, hogy ne főzzük ki belőlük a „lelket” is.
Cickafarkfű
A dülmirigy megnagyobbodása és gyulladása esetén is hatásos segítség. A prosztatanagyobbodásnál hormonszerű anyagai jelentenek segítséget, emellett az egyik legjobb gyulladáscsökkentő gyógynövényünk is.
Cickafarkfű (Achillea collina, A. millefolium)
Tökmag
Naponta 3-szor 2 evőkanálnyi nem sós és nem pirított tökmag elrágcsálása szintén jótékony hatású a dülmirigyre. Naponta 2-szer 1 mokkáskanálnyi tökmagolajjal hasonló hatást érhetünk el. A tökmagot és a tökmagolajat adhatjuk salátákhoz, a durvára tört tökmagot pedig beleszórhatjuk például főzelékekbe is (tálaláskor).
+ 2 méhészeti termék: virágpor és propolisz
A virágpor kifejezetten jótékony hatású a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás megelőzése tekintetében, mely hormonszerű anyagainak köszönhető.
A propolisz nagyon erős gyulladáscsökkentő hatásával a prosztatagyulladás megelőzésében és gyógyításában jelenthet hathatós segítséget.
Az oldalon olvasható információk nem helyettesítik az orvosi diagnózist és nem minősülnek kezelési tervnek vagy javaslatnak!
Jó egészséget kívánok!
![](https://i0.wp.com/gyogyfuveskertem.hu/wp-content/uploads/2024/06/gyujtesalapoktf.png?resize=568%2C297&ssl=1)
Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.
![](https://i0.wp.com/gyogyfuveskertem.hu/wp-content/uploads/2024/06/gyujtesalapoktf.png?resize=568%2C297&ssl=1)
You must be logged in to post a comment.