A lumbágó és az isiász A lumbágó és isiász hasonló tüneteket okoz, ám kialakulásuk okában mutatkozik némi különbség. A csigolyák között kialakuló porckopás a legsúlyosabb tüneteket a nyaki és az ágyéki gerincszakaszon…
Az orvosi tüdőfű vagy pettyegetett tüdőfű humuszos laza talajú erdőkben gyakori. Tavaszi első virágzók közé tartozik, már kora tavasszal megjelennek arasznyi hosszú szára. Európa-szerte elterjedt, főként gyertyán- és bükkerdőkben. Hazánkban a hegyvidéki…
A reuma legtöbbször immunológiai alapon létrejövő gyulladásos folyamat, mely elsősorban mozgás-szervrendszeri, ám esetenként a belső szervekben is fellépő megbetegedésekhez vezet. A bőr és a szem különösen gyakran lehet érintett, akár előfordulhat, hogy…
Ha a székrekedés, illetve a ritkább székletürítés kellemetlen hasi érzettel, görcsökkel, felfúvódással, rossz közérzettel társul, illetve a széklet annyira besűrűsödik, hogy fájdalmassá válik a székletürítés, mindenképpen odafigyelést igényel a helyzet.
A fehér fagyöngy félélősködő növény, hiszen fotoszintetizál, tehát a szén-dioxidot a leveleivel veszi fel, de gyökerét az anyanövénybe mélyeszti, az ásványi sókat és a vizet az anyanövénytől veszi el. Ez az örökzöld,…
A galagonya a rózsafélék családjába tartozik, romtalajokon gyakori, erdőszéleken, cserjésekben sokfelé nagyobb állományokban is élő cserje vagy fa. Egész Európában és a Földközi-tenger keleti részén is megtalálható. A cseregalagonya vagy kétbibés galagonya…
A nyírfa, vagyis a közönséges nyír, illetve bibircses nyír Észak-Ázsiában és Európában őshonos. Napfényes területeken, homokos talajon érzi jól magát. Sokfelé parkokban is ültetik, mivel igen szép fa.
A szemvidítófű hegy- és dombvidékeink nyirkosabb rétjein, legelőin termő egyéves félélősködő növény. Orvosi szemvidítófűként, illetve latinul Euphrasia officinalis L.-ként is ismert.
A szervezetben fellépő különféle fájdalmak enyhítésére mindenféleképpen szükség van. Egyrészt a fájdalom a szokásos életmenetünket jelentősen felboríthatja, koncentrációnkat csökkentheti, figyelmünket jelentősen elvonhatja, másrészt a fájdalom önmagában is igen kellemetlen.
A fekete szeder, bár termése hasonló, nem tévesztendő össze az eperfafélék családjába tartozó eperfával. Réteken, erdőszéleken terem, évelő, tüskés félcserje. A fekete szedernek világszerte több mint kétezer fajta található. Európa, Elő-Ázsia, Észak-Amerika…
A kínai fitoterápia, vagyis gyógynövényes gyógyítás a kínai orvoslásban igen nagy hagyományokkal rendelkezik. A gyógynövényhasználat filozófiája nagyban eltér az európaitól, hiszen a test ellenálló képességének megerősítésére, valamint a csínek, a vérnek és…
A stressz tönkreteszi a stresszes embert és környezetét egyaránt. Ezért is nagyon fontos, hogy az ideges emberek nyugalomra leljenek. A stressz és feszültség bénítja az immunrendszert, tönkreteszi a lelket, így az ideges…
A hasmenés igen kellemetlen állapot, bármi okozza is. Ráadásul nem is veszélytelen, ezért semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni (nehéz is lenne), de általában gyógyteákkal és egy kis diétával gyors javulás…
A méhek szerepe nem kerülhető meg akkor sem, ha gyógynövényekről beszélünk. Hiszen egyrészt a méhek sok gyógynövény beporzásában is segédkeznek, másrészt a gyógynövények maguk méhlegelőként is szolgálnak, így a különféle mézek a…
A kövirózsa (Sempervivum tectorum), amit gyakran magyar aloé néven is emlegetnek, nagyon igénytelen növény, sziklarepedésekben, sovány talajon talán még szebben virít, mint tápanyagdús, jó földben. Magyarországon a Villányi-hegységben találkozhatunk vele vadon, azonban…
Kedves Látogató! Ahogy minden más weboldal, mi is cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatával ezt és az adatkezelési tájékoztatót is jóváhagyod.
You must be logged in to post a comment.