Téli táplálék-gyógynövényeink egyik legfontosabbika a csicsóka. Régen a téli étrend kiegészítésére fogyasztották. Észak-Amerikából a 17. században került Európába, azóta hazánkban is ismerik és fogyasztják, azonban fogyaszthatóságát időnként vitatták. Sajnálatosan a télen-nyáron elérhető, egyéb, talán dekoratívabb és ismertebb zöldségfélék szinte teljesen kiszorították táplálékaink sorából.
Pedig soha máskor nem lenne nagyobb szükségünk e növény segítségére, mint napjainkban, amikor természetellenessé vált, rengeteg húst, zsiradékot, édességet, szénsavas italt tartalmazó étrendünk következtében szinte alig van olyan embertársunk, akinek egészséges lenne az emésztése.
Nagyobb mennyiségben főként takarmányként termesztik (pl. erdészetek), de a természetes, egészséges táplálkozás és az olcsó, tápláló ételek irányába mutató igények hatására egyre gyakrabban jelenik meg piacokon, kiskertekben.
Lúgosító, emésztéssegítő
Erőteljes – minden zöldségféle közül legerősebb – lúgosító hatását leginkább frissen fejti ki, de frissen fogyasztva az emésztést segítő hatása is érvényesül a benne található enzimek hatására.
Magas rosttartalma miatt is érdemes minél nagyobb mennyiségben fogyasztani, mivel a rostok segítségével nemcsak laktató élelemhez jutunk, de sok bélrendszeri problémától kímélhetjük meg magunkat (pl. székrekedés), sőt akár a bélrendszeri rákos megbetegedéseket is megelőzhetjük fogyasztásával.
Bélflóra-helyreállító hatása is van, aminek következtében antibiotikum-kúra, de akár élelmiszer-allergia esetén is segítségünkre lehet. (Az élelmiszer-allergia gyakran a károsodott bélflóra következtében alakul ki.)
Ásványi anyagok, vitaminok
Ásványi anyagok (kálium, kalcium, magnézium, foszfor, cink), vitaminok (béta-karotin, B1, B2, niacin, C-vitamin) és létfontosságú aminosavak tárháza, ez utóbbiak a fehérje építéshez nélkülözhetetlenek a szervezet számára.
Májvédő
A májat védi, valamint támogatja a máj méregtelenítő funkcióját.
Cukorbetegség
Fontos szót ejteni a cukorbetegek étrendjébe történő beillesztéséről is. Ez a táplálkozás-élettani szempontból a burgonyához hasonlító növény a burgonyával szemben keményítőt alig tartalmaz, ellenben 14-16 %-nyi inulin tartalma táplálóvá teszi, mely által úgy jut a szervezet energiához, hogy inzulint nem vesz igénybe. Ezen túlmenően vércukorszint-csökkentő, illetve tartós fogyasztás esetén a vércukorszintet beállítja, stabilizálja, így a cukorbetegek „több legyet ütnek egy csapásra” e növény gyakori fogyasztásával.
Koleszterinszint csökkentése
Csökkenti a koleszterinszintet (azonban az érvédő HDL, ún. „jó” koleszterin szintjét emeli), így a magas vérnyomás, a koszorúér betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti.
Csicsóka egyéb felhasználási lehetőségei
Csökkenti a húgysavszintet, így a vesekő, a köszvény kialakulását is gátolja.
Magas rosttartalmának köszönhetően rendszeres fogyasztása gátat szabhat az elhízásnak.
Klinikai vizsgálatok szerint a nem emészthető szénhidrátok, mint amilyen az inulin is, gátolják a tumorok fejlődését.
Csicsóka felhasználása
Fogyasztás előtt nem kell meghámozni, elegendő egy kefével alaposan lesúrolni, jól megmosni. Nyersen fogyaszthatjuk salátaként, szendvicsekhez ezt a finom, ropogós zöldséget, de kicentrifugálhatjuk a levét is, amit más zöldségek levével is keverhetünk. Sütve, párolva vagy főzve is készíthetjük (íze hasonlít a burgonyáéhoz), de leves vagy akár szósz is készülhet belőle, amivel kellemes, új ízeket csempészhetünk a család asztalára.
A valaha „szegények krumplijának” nevezett zöldséget napjainkban a legelegánsabb külföldi éttermekben a legdrágább ételek kísérőjeként, köreteként tálalják, mint valódi ínyencséget.
A kívánt hatás eléréséhez napi három gumó fogyasztása elegendő.
Csicsóka mellékhatása
Mellékhatása nem ismert, de magas rosttartalma miatt felfúvódást okozhat.
Csicsóka termesztése
A gumókat tavasszal ültessük, s általában elég egyszer elvetni, mert mindig marad annyi gumó a földben, hogy évről-évre újból kihajtson, ugyanakkor egy idő után kimeríti a földet. Termesztését tekintve igénytelen, de jobb vízellátás mellett és időnkénti áttelepítéssel nagyobbra nőnek gumói.
A gumókat nem szükséges fölszedni ősszel, mint a burgonyát, mindig csak annyit szedjünk ki a földből, amennyit néhány napon belül felhasználunk. Csupán akkor gyűjtsünk be nagyobb mennyiséget, ha hosszabb fagyok várhatóak, hogy a föld kiengedéséig se maradjunk csicsóka nélkül, azonban minél hűvösebb helyen tároljuk, hogy ne fonnyadjon meg!
Dísznövény
Ha van kertünk, mindenképpen érdemes ültetni néhány gumót, már csak azért is, mert ez a napraforgóval rokonságban álló növény gyönyörű, sárga, a napraforgóra emlékeztető, de annál jóval hosszabb száron nyíló és a napraforgóénál kisebb méretű, mag nélküli virágokat bont nyár vége felé, amelyek akár szeptember közepéig viríthatnak kertünkben.

Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.

You must be logged in to post a comment.