Egyik kedvenc ősszel gyűjthető gyógynövényünk a csipkebogyó. A csipkelekváron, vagyis a hecsedlin kívül érdemes kipróbálni szószként vagy bármilyen receptben a bogyós gyümölcsök helyettesítőjeként. De vajon melyik csipkebogyó ehető?
Vadrózsák és csipkebogyók
A rózsa nemzetség világszerte több mint 300 vadon előforduló és termesztett fajt számlál.
Tehát okkal és joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezek közül melyik rózsa szirma és csipkebogyója ehető.
Magyarországon hagyományosan a hosszúkás piros csipkebogyókat részesítjük előnyben, és valóban úgy tűnik, hogy ezeknek a csipkebogyóknak a legjobbak a beltartalmai értékei. Ezek többnyire a gyepűrózsa (Rosa canina) termését jelentik, illetve a vadon begyűjtött csipkebogyókat az általános gyakorlat egy fajként, mint R. canina kezeli.
Egyébként érdekes, hogy honnan kapta a gyepűrózsa a latin nevét. A Rosa canina szó szerint kutyarózsát jelent, és arra utal, hogy a rómaiak veszett kutya harapására ajánlották ezt a növényt. Ennek a javaslatnak a hatékonyságát azóta sem sikerült igazolni, és még ennél a ténynél is érdekesebb lenne azt tudni, hogy a rómaiak ezt a javallatot mire alapozták.
Magyarországon vadon leggyakrabban a gyepűrózsa, a berki rózsa (Rosa corymbifera) és a rozsdás rózsa (R. rubiginosa) fordul elő, ám a gyűjthető rózsafajok száma eléri a két tucatot is.
Fontos tudni, hogy a havasalji rózsa (R. pendulina), a szentendrei rózsa (R. sancti-andreae) és az almarózsa (R. pomifera) védettek, ezért vadon termő állományaik nem gyűjthetőek.
A kis termetű, tarackoló, heverő-kúszó hajtású, apró termésű, kevés gyümölcsű fajokat nem gyűjtjük, bár ezek is ehetőek.
A rózsák nemesítése valószínűleg a kínai császári kertekben kezdődött, és így a rózsának már az ókorban is rengeteg nemesített változata létezett. A görög Dioszküridész és Galénosz viszont gyógyászati célra a vadrózsákat részesítette előnyben, a parlagi rózsát (Rosa gallica), a berki rózsát és a már említett gyepürózsát. A parlagi rózsa két változata, a százlevelű rózsa (R. centifolia) és a damaszkuszi rózsa (R. x damascena) valószínűleg a keresztes lovagok közvetítésével került a Szentföldről Európába.
A százlevelű rózsa főként az Alföldön néhol vadon is előfordul, a damaszkuszi rózsát kertészetekből lehet beszerezni. A két faj nagyon hasonló a virágok kinézetét és illatát tekintve.
A vadrózsák különféle fajai szinte az egész világon megtalálhatóak. Ahogy említettem, nálunk a hosszúkás piros csipkebogyókat részesítjük előnyben, de a világon sokfelé a sárga, narancssárga vagy éppen barnás terméseket is gyűjtik, függetlenül attól, hogy azok gömbölyűek (pl. a japán rózsa, R. rugosa termései), hosszúkásak, vagy hogy vadon élő vagy termesztett fajokról származnak-e.
A nemes, úgynevezett tearózsák szirmai és termései szintén ehetőek, tehát elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen az összes rózsafaj (Rosa spp.) fogyasztható.
A kerti rózsák esetében arra kell ügyelni, hogy csak permetezésmentes bokorról szedjünk virágokat, illetve csipkebogyót.
A tearózsák terméseivel sok esetben azért nem találkozunk, mert az elnyílt virágok eltávolítása ugyan a virágzást elősegíti, ám a csipkebogyó kifejlődését meghiúsítja.
A csipkebogyó felismerése és gyűjtése
Rózsával már mindenki találkozott, ha máshol nem, akkor a virágvázában, így a leveleit is valószínűleg mindenki felismeri, tehát amíg ezek a bokron vannak, igen nehéz összetéveszteni bármi mással a csipkebogyót.
Szerencsére a csipkebogyó ideális gyűjtési ideje a fagyok előttre tehető, már ha gyógynövényként gyűjtjük, és a bogyókat szeretnénk megszárítani. Ekkor még a levelek is a bokron vannak.
S hogy mikor jó a csipkebogyó?
Gyógynövényként, teaként történő felhasználásra csak szép piros, érett, egészséges, kemény csipkebogyókat érdemes gyűjteni. Ezeket lehet minőségromlás nélkül megszárítani, tehát a megpuhult bogyók erre a célra értéktelenek.
Ha lekvárnak, szörpnek gyűjtjük, akkor viszont célszerű megvárni legalább az első fagyokat, így a gyümölcshús megpuhul és édesebb lesz, valamint a puhább bogyókkal dolgozni is könnyebb.
A csipkebogyó szedése sok türelmet igényel, még gyakorlott gyűjtők számára sem túl haladós tevékenység, ráadásul a szúrós hajtásokkal is számolnunk kell.
Enyhébb teleken a hajtásokon maradt megpuhult csipkebogyók kellemes meglepetést és finom nassolnivalót jelentenek a kirándulóknak.
Csipkebogyó hasonmásai
A csipkebogyó hosszúkás termése hasonlít a som és a borbolya szintén hosszúkás termésére, ám a levelek teljesen máshogy néznek ki, és szerencsére mindkettő ehető, így az esetleges tévesztés nem lesz végzetes.
A piros bogyós termésű növények között több mérgező is található, ám ezek kicsi gömbölyű bogyói nem hasonlítanak a csipkebogyóra, és levelük is teljesen másképp néz ki. (A rózsa viszonylag közeli rokonával, a galagonyával könnyebben összetéveszthetőek ezek a bogyók.)
A csipkebogyó szárítása, tartósítása és felhasználása
A szárításon és befőzésen kívül a csipkebogyókat felhasználhatjuk frissen például sütemények, desszertek, szószok, gyümölcsleves vagy akár tea készítéséhez, illetve le is fagyaszthatjuk a gyümölcsöket. Étkezési céllal csak a magok és a magokat körülvevő szőrök eltávolítása után alkalmas, ami vagy passzírozással vagy a termések kettévágásával és a magok kikaparásával lehetséges. Ipari méretekben erre a célra vágó-magozó gépet alkalmaznak.
Szárítás előtt is érdemes a gyümölcsöt kettévágni, és kikaparni a magokat, valamint az irritáló szőröket. A felezett termések könnyebben és gyorsabban száradnak, és ezáltal sokkal jobban megőrzik vitamintartalmukat.
Ezek is érdekelhetnek:
Kvíz – Mennyire ismered a csipkebogyót?
Csipkebogyó gyűjtése és felhasználása
Rózsaszirmok 10 felhasználása teáscsészétől a fürdőszobáig
Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.
You must be logged in to post a comment.