Nem szerencsés élesen különválasztani a gyógynövényeket a tápláléknövényektől. Ez utóbbiakat valójában táplálékgyógynövényeknek kellene neveznünk, hiszen minden tápláléknövénynek igen fontos élettani hatásai vannak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy minden tápláléknövény egyben gyógynövény is. És igen, olyan is van közöttük, amely ha némi túlzással is, de megmentheti az életed.
Hogy fokozzuk mindezt, a tápláléknövények nagy előnye, hogy ezeket nem lehet túladagolni, fogyasztásuk csak igen ritka és szélsőséges esetekben jár kockázattal.
Mindebből következik, hogy minél szélesebb körben és minél nagyobb mennyiségben fogyasztunk növényi táplálékot, annál több jótékony hatását élvezhetjük mindezeknek.
De melyik az a négy élelmiszer, amelyeket érdemes akár naponta fogyasztani?
Fokhagyma
A fokhagyma fogyasztását igen sokan korlátozzák a minimumra, melynek oka, hogy hosszú órákra fokhagymaszagúak leszünk tőle. Modern világunkban sokan kifejezetten tapintatlanságnak veszik, ha valaki ilyen „büdösen” megy emberek közé. Tippek a szagok ellen később, de előbb nézzük a lényeget!
Mára köztudott tény, hogy igen sok baktériummal szemben hatástalanná vált egy sor antibiotikum. Ebben sajnos orvosok és páciensek egyaránt sárosak, de ezzel már nem tudunk mit tenni. Az illetékesek próbálják menteni mindazt, ami még menthető, hogy legalább a valóban halálos állapotokat és betegségeket kiváltó kórokozók ellen fel tudják venni az érdemi harcot.
Lehet, hogy ez a kijelentésem nem tesz népszerűvé, mégis úgy gondolom, hogy az emberiség történetében az egyik legfantasztikusabb dolog az antibiotikumok felfedezése volt. Életek tömegeit volt képes megmenteni olyan kórokozók ellenében, melyek hosszú évszázadokig a biztos halált jelentették. Nekünk pedig száz évbe sem került, hogy mindezt tönkretegyük.
Ebben a helyzetben egyre nagyobb szerep jut (ismét) a természetes antibiotikumoknak. Ezek közül is az egyik legcsodálatosabb a fokhagyma, amelyet ráadásul korlátozás nélkül fogyaszthatunk. Azon túlmenően, hogy egy sor kórokozótól megvéd bennünket, az egészségünkre gyakorolt pozitív hatásait is élvezhetjük.
A fokhagyma terápiás hatásait rengeteg kutatás is igazolta, és úgy tűnik, hogy a gyógyszer-rezisztencia miatt ismét rettegetté váló tbc-vel is igen hatékonyan veszi fel a harcot.
De itt még nem ér véget a sor. Szintén tudományos vizsgálatok bizonyították, hogy hatékonyan harcol a kolerát okozó Vibrio cholerae, a herpeszt okozó Herpes simplex, a gyomorfekélyt vagy emésztőrendszeri panaszokat okozó Helicobacter pylori, a test legkülönbözőbb részein különféle enyhébb vagy súlyosabb fertőzéseket okozó Staphylococcus aureus és például a Streptococcusok ellen is.
S ha mindez nem elég, tiszítja az érfalakat, értágító, vérhígító, vérnyomáscsökkentő hatású, így hatékonyan véd a szív- és érrendszeri betegségek ellen.
Ha attól tartunk, hogy fokhagymaszagunk lesz, este fogyasszuk, így reggelre „kiszellőzik” az illata. Akár úgyis bevehetjük, mint egy kapszulát, vágjuk akkora darabokra, amit kényelmesen le tudunk nyelni egy pohár vízzel, így is hatásos, de kevésbé illatos. Végső esetben a fokhagymakapszula is szóba jöhet.
Bónusztippek a fokhagymaszag ellen
Petrezselyemlevél rágcsálásával semlegesíthetjuk a kellemetlen illatokat. Mindemellett a petrezselyemlevél is igen egészséges.
A tej zsír- és víztartalma elveszi a fokhagyma erőteljes aromáját.
Régi trükk a babkávé, amely semlegesíti a kellemetlen szagokat. A fokhagyma fogyasztása után érdemes elrágcsálni néhány kávészemet.
Alma
„Az egészség titka: mindennap egy alma.” „Naponta egy alma az orvost távol tartja.”
Ezek a bölcsességek is mutatják, hogy az alma milyen jótékony hatással van egészségünkre. Hogy csak egy igen fontos hatást említsünk, a rendszeres almafogyasztás csökkenti a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát.
Ha ez még nem elég, akkor említhetünk néhány további betegséget és panaszt a teljesség igénye nélkül, melyek ellen pozitívan hat:
Az almafogyasztást viszonylag könnyen beiktathatjuk a mindennapjainkba. Reggeli előtt, tízóraira vagy uzsonnára is fogyaszthatjuk.
Kurkuma
Az ősi indiai gyógyításokban Kanchaninak, vagyis Arany Istennőnek nevezik a gyönyörű sárga színű fűszert, a kurkumát.
A kurkuma tudományosan is igazoltan számtalan betegség megelőzésében és gyógyításában bizonyult hatékonynak. Ezek közül a legfontosabbak:
- oxidatív stressz (szabadgyökök hatására bekövetkező károsodás)
- gyulladások
- vastag- és végbélrák
- mellrák
- kemikáliák okozta májkárosodás
- Alzheimer-kór
- DNS-károsodás
- cukorbetegség
Viszonylag erőteljes íze miatt nem tehetjük bele bármibe, de még így is sokféle ételhez adhatjuk. Használhatjuk levesek színezésére, de rizs ízesítésére szintén kiváló. Sütőben sült burgonyához, tojásos ételekhez és karfiolos ételekhez is jól illik. Meghökkentő megoldás, de smootie-hoz vagy gyümölcsturmixhoz is adhatunk egy csipetet. Adhatjuk salátaöntethez, babsalátához, lencseleveshez, vagy megszórhatjuk vele a főtt kukoricát. Az indiai konyha alapfűszere, a curry is a kurkumától olyan szép sárga.
Méz
Azt hiszem, a méz gyógyhatásai közül legalább egyet mindenki meg tud említeni, ám a teljesség igénye nélkül álljon itt egy kis lista:
- bakteriális fertőzések
- sebek, égések, ekcéma
- megfázás, felső légúti betegségek, köhögés
- szívgyengeség
- máj- és epebetegségek
- gyomor- és bélhurut, illetve -fekély
- melléküreg-gyulladások
- nőgyógyászati panaszok
- belső elválasztású mirigyek bántalmai
- kötőhártya-gyulladás
A méz jóval több, mint finom csemege vagy egészséges édesítő, hiszen élő táplálék, egy sor ásványi anyagot és különféle enzimeket is tartalmaz. Vitamintartalma is sokrétű, de nem túl magas, viszont szakszerű tárolás mellett akár két évig is változatlan mennyiségben megőrzi azt.
Akár önmagában is nagyon finom csemege, és bármilyen édes ételhez felhasználhatjuk, de azért ne vigyük túlzásba a fogyasztását. Főzni nem szabad, az ehető, illetve iható hőmérsékletűre hűlt ételekhez és italokhoz utólag keverjük hozzá.
Ha ebből a négy egészségvédő élelmiszerből naponta, de legalább hetente több alkalommal fogyasztunk, máris sokat teszünk egészségünk megóvása érdekében.
Jó egészséget kívánok!
You must be logged in to post a comment.