Jó, ha mindig kéznél van egy hatásos megfázás elleni teakeverék, így az első pillanatban, amikor érezzük az árulkodó jeleket, máris megkezdhetjük a kúrát. Influenza tüneteinek enyhítésére is igen hatásos.
A gyepűrózsa termése, a csipkebogyó a téli meghűléses, influenzás időszak egyik legfontosabb gyógynövénye. A rózsa ősidők óta a virágok királynője, azonban a gyógynövényként használt csipkebogyó egy megjelenésében kevésbé nemes, ám hatásában annál…
A hársfa őshonos Magyarországon, de nem ad összefüggő erdőket, inkább egyedek vagy kisebb csoportok találhatóak ebből a szép koronájú, illatos virágú, nagy fából, mely parlagokat, falvak és városok utcáit, illetve országutak mentét…
Míg decemberben, a karácsony közeledtével a figyelem középpontjában áll ez a pompás megjelenésű fa, addig az ünnepek elmúltával legfeljebb egy-egy kertben, parkban álló szép példányt csodálunk meg. Pedig a fenyő ennél több…
A borsmenta a vízimenta és a zöldmenta keresztezéséből létrejött hibrid faj, ezért termesztjük, de könnyen elvadul. A középkorban mai formájában még nem létezett, ám megjelenésétől, az 1600-as évek végétől gyorsan nagy népszerűségre…