A virágárusoknál is beszerezhető a hosszabb virágszáron kisebb virágokat nevelő tavaszi kankalin, ám sokan nem is tudják, hogy gyógynövényt nevelgetnek a virágágyásban. Latin nevének jelentése: tavasszal az első, vagyis a tavasz hírnöke. Magyarországon őshonos évelő gyógynövény.
Európában, főként Közép-Európában, valamint a Kaukázusban is honos. Magyarország középhegységeiben gyakori, máshol lomberdők tisztásain, erdőszélein, nedves réteken szórványosan fordul elő.
Az ókori orvostudomány még nem ismerte. A néphit egykor termékenységi és védőszernek tartotta, úgy vélték, hogy minden zárat kinyit, erre utal német neve, a kulcsvirág (Schlüsselblume). Bingeni Hildegard csak külsőleg használta, melankólia és nyugtalanság esetén ajánlotta, hogy „tegye az ember a növényt a húsára és a szívére, hogy az megmelegedjék tőle”. Az első nyomtatott német füveskönyv köszvény és bénulások ellen ajánlotta. A kolostori gyógyászat többféle betegség ellen javasolta, szélütés és köszvény esetén is.
A korai újkorban szíverősítőként, meghűlésre, húgykő ellen és sebkezelésre is ajánlották. A virágából készített párlat kedvelt arcvíz volt. A népi babona szerint három virág bevétele megvédett a láztól és a démonoktól.
A népi gyógyászat régen a levelét is gyűjtötte. Napjainkban már a virág alkalmazása is háttérbe szorult, bár ehető virágként díszíthetünk vele például salátákat.
Népi gyógyászat
A népi gyógyászat igen széles körben alkalmazza gyökerét: köszvény, reuma, szamárköhögés, asztma, ideges panaszok (például gyomorgörcs, gyomoridegesség és remegés), migrén és szívgyengeség ellen is. Régen a levelét ugyanezen panaszokra, valamint álmatlanság, szédülés és szorongás ellen is ajánlották.
Hurutoldó
A gyökere szaponinokat tartalmaz, ezáltal jól oldja a hörgők váladékát, segíti a hurut felszakadozását, és megkönnyíti a felköhögést. A virágok szintén köptető hatásúak.
Gyulladáscsökkentő hatású, megfázás elleni teakeverékhez is adhatjuk.
Légúti panaszokra ánizzsal és édesköménnyel is keverhetjük.
Tavaszi kankalin adagolása
Napi adagja 1 gramm (kb. 1 teáskanálnyi) aprított vagy porított gyökér. Az 1 gramm gyökeret leöntjük negyed liter hideg vízzel, felforraljuk, 5 percig ázni hagyjuk, majd leszűrjük. Ez a mennyiség a napi adag, amit 2-3-szorra fogyasztunk el. Sötét mézzel ízesíthetjük.
1 teáskanálnyi szárított virágot leforrázunk 2 dl vízzel, 5 percig állni hagyjuk, leszűrjük. Naponta 2-3-szor 2 deciliternyit adhatunk mézzel édesítve. Gyermekeknek az enyhe hatású kankalinvirágból készült hígított tea javasolható.
Akut esetekben pár napig 2-4 grammig felvihető az adagolás. Krónikus esetekben 0,5 gramm gyökérből készítünk teát negyed liter vízzel, és a nap folyamán elosztva elkortyolgatjuk.
Tavaszi kankalin mellékhatása
Az adagok betartása mellett mellékhatása nem ismert. Leveleinek mirigyszőrei, sőt akár a virág érintése is az arra érzékenyeknél, főleg kisgyermekeknél bőrpirosodást, kiütéseket, hólyagosodást okozhatnak. Túladagolása hasmenést, hányingert, rosszullétet okozhat.
Tavaszi kankalin gyűjtése
Virágát és gyöktörzsét is gyűjthetjük. A virágokat gyorsan kell szárítani, hogy színüket megőrizzék. A gyöktörzset ősszel gyűjtjük, majd tisztítás után szárítjuk.
Az illatos kankalin (P. veris subsp. suaveolens vagy P. veris subsp. columnae vagy P. columnae) nevű alfaj levelének fonákja erősen molyhos, csaknem fehér, míg a tavaszi kankaliné csak enyhén szőrös. A hatóanyagok összetétele a különböző fajokban hasonló.
A tavaszi kankalin nem védett, és gyógyászati célra termesztik is. Ugyanakkor a szártalan kankalin (Primula vulgaris) és a tavaszi kankalinnal könnyen összetéveszthető sudár kankalin (Primula elatior) is védett gyógynövény. A sudár kankalin virágai általában világosabb sárgák, a tavaszi kankalin virágainak torkában narancssárga foltok vannak.
A nagyvirágú díszkankalinok kedvelt tavaszi növények, ám gyógyászati szempontból értéktelenek.
Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.
You must be logged in to post a comment.