A fenyő a karácsony szimbóluma és egyre népszerűbb alapanyag a gasztronómiában és a modern fitoterápiában is. Mielőtt elfogyasztjuk, fontos, hogy tisztában legyünk vele, pontosan mely fajok mely részei ehetőek, illetve hogy ezeket gyűjtés előtt biztonsággal fel tudjuk ismerni, be tudjuk azonosítani.
A tűlevelűek sok száz faját nehéz lenne egy ilyen cikkben bemutatni, ezért a hangsúlyt a felismerésre és a mérgező, valamint ehető fajok elkülönítésére helyezzük.
Hazánkban is egyre elterjedtebbek a kertekben a nálunk egyébként nem honos, de különösen mutatós örökzöldek, ezért kicsit szélesebb kitekintést teszünk ezek irányába, mint amit a természetes növénytakaró feltétlenül indokolna.
Mik azok a tűlevelűek?
A tűlevelűek örökzöld fák, melyek levelei nem hagyományos levél formájúak, hanem tűlevelek vagy „pikkelyszerű” képletek. A tűlevelűek rengeteg faja él különféle családokba sorolva világszerte a mérsékelt égövön.
A legtöbb tűlevelű többé-kevésbé ehető, egy nagy kivétel van, a tiszafa, amelynek a piros magköpenyen kívül minden része erősen mérgező. Van még néhány megkérdőjelezhető faj, mely enyhén mérgező vagy csak bizonyos feltételekkel ehető, de ezek egyike sem annyira veszélyes, mint a tiszafa.
Mindamellett ezt sem szabad fél vállról venni, hogy többé-kevésbé, éppen ezért nagyon fontos, hogy pontosan beazonosítsuk az elfogyasztani vagy gyógyhatású célzattal felhasználni kívánt fajokat.
Ez is érdekelhet:
Segítségként a következőkben végigvesszük a leggyakrabban előforduló ehető és gyógyhatású tűlevelűeken kívül a mérgezőeket is, és szó lesz ezek beazonosíthatóságáról is.
Növénytani besorolás szerint a tűlevelűek osztályába és a fenyőalakúak rendjébe tartozik az araukáriafélék, az áltiszafafélék, a ciprusfélék, a fenyőfélék, a kőtiszafafélék, az ernyőfenyőfélék és a tiszafafélék családja.
A ciprusfélék családjába tartozik például a boróka, a tiszafafélék családjába a mérgező tiszafa, az ernyőfenyőféléket pedig egyetlen faj képviseli, a japán ernyőfenyő, mely Japánban is csak kisebb területen fordul elő. A fenyőfélék családjába tartozik például a lucfenyő, a cédrus vagy akár az erdei fenyő is.
Fenyőfélék családja (Pinaceae)
A fenyőfélék családja igen terjedelmes, körülbelül 250 faj tartozik ide, melyeket 10 növénytani nemzetségbe sorolnak. A világszerte leggyakrabban gyűjtött ehető tűlevelűek többsége ebbe a családba tartozik, mint az erdei fenyő, vörösfenyő, lucfenyő, valódi cédrus, az amerikai duglászfenyő, a hemlokfenyő.
A fenyőfajok (Pinus) felismerése
A fenyőfák tűlevelei 1-7 tűből álló fürtökben állnak, ám 2-5 tű a leggyakoribb. A tűk általában (de nem feltétlenül) hosszabbak, mint más tűlevelűeké. A tűk és az ágak spirálisan nőnek. A friss tavaszi hajtások az ágak végén barna vagy fehér pikkelyesek. Ilyen például az erdei fenyő (Pinus sylvestris).
A legtöbb fenyőfa kérge vastag és pikkelyes, de néhány fajnál vékony és pelyhes. A fenyőtobozok fásak, barna színűek, pikkelyeik spirálisan elrendezettek, és lefelé lógnak. A magok kicsik, szárnyasak.
A fenyőfák legtöbb fajának magja ehető, ezek közül is kiemelkedik a mediterrán területeken élő mandulafenyő (Pinus pinea) és az Egyesült Államokban őshonos mexikói diófenyő (Pinus edulis).
Néhány további gyakori fenyőfaj:
Pinus nigra – feketefenyő
Pinus monticola – nyugati selyemfenyő
Pinus strobus – amerikai simafenyő
Pinus virginiana – virginiai eredeifenyő
Pinus taeda – keleti sárgafenyő (terpentinfenyő)
Pinus lambertiana – cukorfenyő
Pinus ponderosa – amerikai sárgafenyő
Jegenyefenyők (Abies) felismerése
A jegenyefenyők tűi egy apró tapadókoronghoz hasonló alapon tapadnak az ágakhoz. A tűk laposak, puhák, és általában két fehér vonal van az alsó oldalukon. A tűk általában felfelé mutatnak, de vannak ez alól kivételek.
A tobozok nem lefelé lógnak, hanem egyenesen állnak, mint a gyertyatartó, és érett állapotban fajtól függően fekete, kék, lila vagy akár barna színűek is lehetnek.
Néhány gyakori jegenyefenyőfaj:
Abies nordmanniana – Nordmann fenyő (kaukázusi jegenyefenyő) – nevét Nordmann finn zoológusról kapta
Abies grandis – óriás jegenyefenyő
Abies concolor – kolorádói jegenyefenyő
Abies procera – nemes jegenyefenyő
Abies lasiocarpa – sziklás-hegységi jegenyefenyő
Abies balsamea – balzsamfenyő
Duglászfenyők (Pseudotsuga) felismerése
Észak-Amerika nyugati részén gyakoriak, és Ázsiában is él néhány faj. Az amerikai duglászfenyő az egyik legismertebb képviselője a duglászfenyőknek.
A tűlevelek az ágon mindenfelé nőnek. Az ágak végén lévő rügyek kúp alakúak, barnák, és általában könnyűvé teszik az azonosítást. A tobozok barnák, és jellegzetes megjelenésűek, olyan, mintha egérfarkak lógnának rajtuk, vagy mintha kicsit „rongyosak” lennének.
A fa minden része ehető, ide értve a tűleveleket, a kérget és a gyantát, valamint gyógyászati felhasználása is alkalmas.
Jelentősebb fajai:
Pseudotsuga menziesii – amerikai duglászfenyő
Pseudotsuga japonica – japán duglász
Lucfenyők (Picea) felismerése
Körülbelül 36 faj tartozik ide, ami talán azért meglepő, mert az egykor karácsonyfaként kedvelt lucfenyőt általában egy fajnak gondoljuk.
A lucfenyők tűlevelei négyoldalúak, amelyek az ágon lévő kis „csaphoz” tapadnak, és az ágon körben nőnek. A tűlevél eltávolításakor a csap az ágon marad. A legtöbb lucfenyő tűlevelei hegyesek, merevek, éles tapintásúak.
A tobozok lefelé lógnak, pikkelyeik vékonyak, simák, és a toboz nem túl merev, inkább kissé hajlékony.
A zsenge fenyőhajtások tavasszal fejlődnek, és népszerű a fogyasztásuk például szörp vagy szirup formájában, de egyéb étkezési célra is felhasználhatóak.
Fontosabb lucfenyőfajok:
Picea pungens – szúrós luc (egyik változata az ezüstfenyő, Picea pungens ’Glauca’)
Picea abies – közönséges luc
Picea sitchensis – szitka luc
Picea glauca – szürke luc
Ez is érdekelhet:
Fenyőszörp, fenyőszirup készítése
Lucfenyő tobozrügy szirup és szörp
Hemlokfenyők (Tsuga) felismerése
Ugyanazon az ágon változó hosszúságú rövid és lapos tűlevelek nőnek. Általában ez alapján a legkönnyebb beazonosoítani a hemlokfenyőket. Egyes fajok tűleveleinek alsó oldalán két fehér vonal van.
Az összezúzott tűlevelek illata hasonlít a foltos bürök illatára, de egyébként semmilyen más köze nincs egymáshoz a két növénynek. (Angolul a hemlock jelentése bürök.)
A hemlokfenyő kérge általában mélyen barázdált és pikkelyes, a tobozok lefelé lógnak, és különböző méretűek.
A lucfenyőhöz hasonlóan tavasszal világoszöld hajtásokat hoznak.
Jelentősebb fajai:
Tsuga heterophylla – nyugati hemlokfenyő
Tsuga canadensis – kanadai hemlokfenyő
Tsuga mertensiana – szirti hemlokfenyő
Valódi cédrusok (Cedrus) felismerése
A cédrus szó olyan fák nevében is szerepel, melyek rendszertanilag nem tartoznak a valódi cédrusokhoz. Ilyen például a spanyol cédrus vagy a vörös cédrus.
A valódi cédrusok a mediterrán régióban és a Himalájában őshonosak, mindamellett kertekben is szívesen és gyakran ültetik.
A valódi cédrusoknak tűlevelük van, a tobozaik pedig felfelé állnak. A cédrusok erőteljesen aromatikus növények, ezért illóolajaikat az aromaterápiában, illetve illatosításra is előszeretettel használjuk.
Fontosabb cédrusfajok:
Cedrus atlantica – atlaszcédrus
Cedrus libani – libanoni cédrus
Cedrus brevifolia – ciprusi cédrus
Cedrus deodara – himalájai cédrus
Ciprusok (Cupressaceae) felismerése
A ciprusok családjába tartoznak a boróka, a tuja és a mamutfenyők is.
Borókák (Juniperus) felismerése
A borókák az egész északi félgömbön elterjedtek. Magyarországon a Kiskunsági Nemzeti Park ősborókása lehetne említésre méltó őshonos állomány, ami jó pár évvel ezelőtt sajnos körülbelül 90%-ban leégett.
A borókának fajtól függően tű- vagy pikkelyszerű levelei vannak. Vannak fajok, melyeknek kezdetben tűlevelei vannak, melyek az érés során pikkelyekké válnak.
Jellegzetesen aromás, ginszerű illatuk van. Borókabogyóként ismert kék termésük általában ehető, és fűszerezésre, valamint gin készítéséhez használjuk. Egyébként minden részük, és egyes fajok bogyója is enyhén vagy erőteljesebben mérgező, illetve a még zöld, értetlen bogyók szintén mérgezőek.
Például a nehézszagú boróka (Juniperus sabina), amely egyébként kedvelt dísznövény, minden része erőteljesen mérgező.
A közel 60 borókafajt rendszertanilag két csoportba sorolják: a Juniperus fajcsoport az „igazi borókák”, a Sabina fajcsoport pedig az ún. „lóciprusok” (Oxycedrus). A Sabina fajcsoport tagjai mérgezőek.
Fontosabb borókafaj:
Juniperus communis – közönséges boróka
Tujafajok (Thuja) felismerése
A tuják Észak-Amerikában és Ázsiában őshonosak. Észak-Amerikában néhány faját cédrusnak is szokták nevezni, de nincs köze a valódi cédrushoz.
Levelei pikkelyszerűek (nem tűlevelek), kérge vörösesbarna. A tobozok kicsik, néha emlékeztetnek a boróka termésére. Aromás illatú növény.
Két Észak-Amerikában őshonos faját hagyományosan teaként fogyasztották, ám magas tujontartalmuk miatt nagyobb mértékű fogyasztásuk mérgező lehet, így már ezeknek is inkább csak külsőleges felhasználásuk jellemző, és belső felhasználása nem ajánlottak.
Kerti dísznövényként is igen kedveltek, ám főként tujontartalmuk miatt mérgezőek.
Fontosabb fajai:
Thuja occidentalis – nyugati tuja, közönséges tuja
Thuja plicata – óriás tuja
Mamutfenyők (Sequoioideae) felismerése
Az Egyesült Államokban Észak-Kalifornia és Oregon államokban fordul elő, valamint Kínában is megtalálható néhány faja. Arborétumokban és parkokban azonban szerte a világon megtalálható, így Magyarországon is, például a Szarvasi Arborétumban.
Vékony vörös kérge és kis tobozai vannak. A tengerparti mamutfenyő tűlevelei rövidek és laposak a faj alján, majd felfelé mindinkább pikkelyszerűvé válnak. Az óriás mamutfenyő levelei pikkelyesek, ár alakúak.
Az észak-amerikai indiánok hagyományosan gyógynövényként alkalmazták.
Fontosabb fajai:
Sequoia sempervirens – tengerparti mamutfenyő
Sequoiadendron giganteum – óriás mamutfenyő
Tiszafafélék (Taxaceae) felismerése
A tiszafafélék családjának tagjai mérgezőek, így mindenképpen kerülendő étkezési vagy házi gyógyászati felhasználásuk.
A tiszafák is elég közönségesek, és világszerte többfelé találkozhatunk velük.
A tiszafák több fajának piros magköpenye ehető, de a bennük lévő mag halálosan mérgező. Kisgyermekek számára különösen veszélyes, már néhány mag is halálos mérgezést okozhat.
A tűlevelek laposak, spirálisan rendeződnek, és halványzöld vagy fehér sávok vannak az alsó oldalukon. A tiszafa általában kisebb, mint a többi tűlevelű fa.
Mielőtt bármilyen növényt, így akár bármilyen tűlevelűt elfogyasztunk, ezerszázalékosan biztosnak kell lennünk annak fogyaszthatóságában. Mielőtt bármilyen örökzöldet elfogyasztunk, győződjünk meg róla, hogy nem tartozik a tiszafafélék vagy a tujafélék családjába, illetve hogy a fogyasztani kívánt része ehető.
Fenyő gyűjtése
Az ehető fenyőfajok zsenge tavaszi, nyár eleji hajtásait, illetve tűleveleit gyűjtjük: a zsenge hajtásokat még zöld állapotban, ezekből készül a szörp és a szirup.
Nyár közepétől elkezd bebarnulni a vessző, ekkor már egyre gyantásabbá válik a hajtás. Ilyen állapotban inkább gyógynövényes olaj, balzsam, kenőcs készítéséhez használhatóak.
A tűlevelek egész évben gyűjthetőek, és tea, tinktúra, gyógynövényes olaj készítéséhez vagy süteményekhez, ételek készítéséhez egyaránt felhasználhatóak.
Az ehető termésű fajokról származó borókabogyókat érett állapotban gyűjtjük. A zöld bogyók és pl. a nehézszagú boróka (Juniperus sabina) minden része mérgezőek.
A tuja és a tiszafa semelyik részét nem gyűjtjük, mert mérgezőek.
Tűlevelűek (fenyők) felhasználása
A legtöbb fenyő étkezési és gyógyászati felhasználása is biztonságos, és legtöbbjük egymással felcserélhető a különféle receptekben, hiszen hasonló hatásokkal rendelkeznek.
A kialakult magyarországi fitoterápiás gyakorlat alapján gyógyászati felhasználásra elsősorban a lucfenyőt és az erdei fenyőt javasoljuk. Személy szerint ezüst fenyőt használok a leggyakrabban, hiszen az van a kertemben, és ahogy a fentiekből látszik, valójában az is lucfenyő.
Az ízletes tűlevelekből nemcsak tea vagy szörp készülhet, de ízesíthetünk velük süteményeket, kekszeket, készülhet belőlük köhögés elleni szirup, izomlazító kenőcs vagy akár különféle kozmetikumok készítéséhez is felhasználhatóak a tűlevelek és az illóolaj is.
Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.
You must be logged in to post a comment.