A mezei katáng elsősorban emésztési panaszok esetén alkalmazható, de roborálóként és salátagyógynövényként is értékes. Keserű íze miatt pótkávéban is felhasználják.
A mezei katáng vagy más néven katángkóró utak mentén, vasúti töltéseken, törmelékes helyeken, mezsgyéken, ritkábban szántóföldeken és nedves réteken is megtalálható évelő növény. Európában, Afrikában, Amerikában, Elő-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is honos.
Az egyiptomiak gyomorerősítőként használták. Dioszkuridész emésztést serkentő, hűsítő és összehúzó hatását írta le. Az kolostori gyógyászat első évszázadaiban nem szenteltek különösebb figyelmet a katángnak. Bingeni Hildegard rekedtség ellen és a jó emésztéshez ajánlja.
A középkorban nem különböztették meg a körömvirágtól, mindkét növényre ugyanazokat az elnevezéseket használták, mint napörvény, napmátka, cikória vagy gyűrűfű. A Lipcsei gyógyszertanban említett Sponsa solis (napmátka) frissen bír a legnagyobb gyógyerővel, mérgező állatok harapása ellen az összezúzott növényt ajánlotta a sebre tenni, további instrukciói szerint pedig a növény elfogyasztásával pedig „megnyílik a forróságtól elzáródott lép és máj”.
Az újkorig egészséges tápláléknak számított, zöldségként fogyasztották. Nagyra becsülték gyomor- és májerősítőként, de az erek, a bőr és az aranyér gyógyítására is jótékonynak találták.
Emésztési panaszok
Étvágygerjesztő, étvágyjavító, emésztésserkentő, a gyenge gyomor erősítésére is használható. Máj- és epebántalmak esetén is jól alkalmazható, méregteleníti a májat és az epét, epehajtó hatású.
Felfúvódás, böfögés és bélrenyheség esetén is alkalmazható. Segíti az egészséges bélbaktérium-flóra számára ideális közeg kialakítását a belekben.
Gyomorfekély kezelésében is jótékony.
Vérszegénység, roboráló
Magnéziumot, kalciumot, vasat és foszfort is tartalmaz, vérszegénység, sápadtság, általános testi gyengeség esetén önmagában vagy más magas ásványianyag-tartalmú növényekkel együtt is alkalmazható.
Egyéb alkalmazási lehetőségek
Tisztítja a vesét.
Léppanaszokra (megnagyobbodás, túlműködés) is hatásos.
Virágát szemborogatóként használhatjuk gyulladt szemre.
Csökkenti a magas vérnyomást, a vérzsír- és a koleszterinszintet.
Teakeverékekben köszvény és bőrbajok esetén is helyet érdemel. Tisztátalan, pattanásos bőr lemosására is használhatjuk.
Inulintartalmánál fogva cukorbetegség elleni teakeverékekben is megtalálható.
Salátagyógynövény
Zsenge leveleit salátákhoz keverhetjük. A francia konyhában népszerű, de nálunk is kapható, salátaként vagy zöldségként fogyasztott és kedvelt cikória vagy cikóriasaláta (chicorée) a tél folyamán a letakart gyökérből fejlődő hajtásrózsa.
Mezei katáng adagolása
A gyökérdrogból 1-2 teáskanálnyi szárítmányt 2 dl vízzel 10 percig főzünk, majd 10 percig állni hagyjuk, és végül leszűrjük.
A herbadrogból (virágzó hajtásvég) készült szártmányból szintén 1-2 teáskanálnyi mennyiséget 2 deciliternyi vízzel leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
2-3-szor 2 dl fogyasztható a gyökérdrogból és a herbadrogból készült teából is. Emésztési panaszokra étkezés előtt fél órával édesítetlenül igyuk.
Mezei katáng mellékhatásai
Mellékhatása még tartós alkalmazás esetén sem ismert. (Némely forrás szerint a cikóriakávé túlzott élvezete aranyeres csomókat okozhat.)
Mezei katáng gyűjtése és termesztése
Igénytelen növény, könnyen megtelepszik. A föld feletti részét virágzáskor gyűjtjük, a virágokat a virágzás kezdetén, a gyökereket pedig ősszel ássuk ki a földből.
Érdekességek a katángról
Nemesített változatát nagyban termesztik, mivel gyökeréből (gyermekláncfűgyökérrel keverve) pótkávét, cikóriakávét készítenek. A cikóriakávé magyar találmány.
A virágok napos időben nyílnak, késő délután, este összezáródnak, ilyenkor a növény valóban úgy néz ki, mint egy kóró.
Ezt is nézd meg:
Köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra. Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel is.
You must be logged in to post a comment.